The Weeknd kiakadt

The Weeknd kiakadt

News

A hét elején jelentették be a 2021-es Grammy-díj várományosait és természetesen akadt néhány meglepetés is, mint például Beyoncé, aki összesen kilenc jelölést is bezsebelt. Azonban van valaki, aki hiányzik a listáról és ennek ő maga is hangot adott. The Weeknd hiába dobta ki az év egyik legsikeresebbnek számon tartott albumát, mégsem kapott egyetlen jelölést sem.

Felháborodásának Twitteren adott hangot és korruptnak nevezte az egész díjátadót és azt is elárulta, hogy állítólag hetek óta a Grammy szervezőivel egyeztetve készül a gálán való fellépésére. „Együttműködve, hetekig készülök a fellépésre és aztán kiderül, hogy meg sem hívnak? Szerintem a nulla jelölés azt jelenti, hogy nem vagyok meghívva sem” – írta. Többen is kiálltak a kanadai énekes mellett, Kid Cudi például azt írta, hogy ezzel meglopták őt. A Grammy vezérigazgatója Harvey Mason Jr. szerint ők nem hibáztak, ugyanis akik a jelöltek kiválasztásán dolgoznak egytől-egyig profik, minden dalt részletesen meghallgatnak, és emiatt úgy gondolja, hogy „nem került hiba a gépezetbe”.