Miley büszkesége

Miley büszkesége

News

Bár az előadóknak is sok nehézséggel kellett szembenézniük az idei évben, szinte mindenki próbálta a lehető leghasznosabban eltölteni felszabadult idejét. Dua Lipa például megjelentette Future Nostalgia című lemezét, amely hatalmas sikernek örvendett, míg Miley Cyrus bejelentette, hogy hamarosan érkezik új albuma a She Is Miley Cyrus, amelyből már egy kis ízelítőt is kaphattunk a Midnight Sky-nak köszönhetően.

Néhány napja Miley hivatalosan is bejelentette, hogy bizony készül egy vadi új dala Dua Lipával, amelyet valószínűleg hamarabb hallhatunk, mint azt gondoltuk volna. „A dal kettőnk személyiségének tökéletes keveréke. Nagyon-nagyon büszke vagyok rá” – mondta Miley és megígérte rajongóinak, hogy már nem kell rá sokat várni. A szerzeményhez egyébként egy videóklip is érkezik majd, a csajduót ugyanis még október elején kapták lencsevégre a forgatások alkalmával. Az érkező albumon egyébként nemcsak Dua Lipa szerepel, hanem Billy Idol is helyet kapott rajta.